Nem rég készült el egy oldal (legalábbis én nem rég találtam rá), Online Könyv címen. Eléggé megtetszett, ugyanis mi sem jobb, mint ingyen olvasni könyveket, és valóban nem árt amatőr írókat is figyelni, akikre majd az évek során készült munkák alapján felnézhetünk majd, és rajongóvá válhatunk.

Az oldal még valószínűleg teljesen új, nem sok funkció működik rajta, viszont vannak nagyon jó regény ismertetők, amik az érettségizőknek például nagyon jól jöhetnek, ha tételt kell kidolgozniuk. Ezek a regény leírások engem annyira nem érdekeltek, inkább az a két valami, amit a felső menüben találtam: Álomból Valóság, Final Fantasy.

Először az Álomból Valóság című online könyvbe olvastam bele, és mit ne mondjak, eléggé lenyűgözött a sztori. Kapásból elolvastam mind a 10 fejezetet, amit az író megírt, és utána toporzékoltam, hogy hol a folytatás? Írtam az oldal szerkesztőjének, hogy mikorra várható az Álomból Valóság romantikus regény folytatása, és hogy egyáltalán kihez forduljak ezzel, ki a regény tulajdonosa. Meglepően, a romantikus, fantasy regény szerzője egy 20 éves FIÚ, amit nagyon meglepőnek találtam. Hihetetlen, hogy egy pasi billentyűzetéből ilyen alkotás képződik! A másik regénynek (Final Fantasy) még csak egy fejezete van, azt szintén ő írja, bár nekem az előző jobban tetszett, de lehet ez azért van, mert 10 fejezet többet árul el egy könyvről, mint egy fejezet :)

Ki is tettem a blogom oldalsávjába a linket, hogy ti is rátalálhassatok, mert megéri megnézni... nagyon megéri.

Szerző: Photoshop Guru  2010.08.25. 18:50 Szólj hozzá!

Címkék: könyv online final fantasy álomból valóság

A bejegyzés trackback címe:

https://romantikus.blog.hu/api/trackback/id/tr232247449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása