Nem rég készült el egy oldal (legalábbis én nem rég találtam rá), Online Könyv címen. Eléggé megtetszett, ugyanis mi sem jobb, mint ingyen olvasni könyveket, és valóban nem árt amatőr írókat is figyelni, akikre majd az évek során készült munkák alapján felnézhetünk majd, és rajongóvá válhatunk.

Az oldal még valószínűleg teljesen új, nem sok funkció működik rajta, viszont vannak nagyon jó regény ismertetők, amik az érettségizőknek például nagyon jól jöhetnek, ha tételt kell kidolgozniuk. Ezek a regény leírások engem annyira nem érdekeltek, inkább az a két valami, amit a felső menüben találtam: Álomból Valóság, Final Fantasy.

Először az Álomból Valóság című online könyvbe olvastam bele, és mit ne mondjak, eléggé lenyűgözött a sztori. Kapásból elolvastam mind a 10 fejezetet, amit az író megírt, és utána toporzékoltam, hogy hol a folytatás? Írtam az oldal szerkesztőjének, hogy mikorra várható az Álomból Valóság romantikus regény folytatása, és hogy egyáltalán kihez forduljak ezzel, ki a regény tulajdonosa. Meglepően, a romantikus, fantasy regény szerzője egy 20 éves FIÚ, amit nagyon meglepőnek találtam. Hihetetlen, hogy egy pasi billentyűzetéből ilyen alkotás képződik! A másik regénynek (Final Fantasy) még csak egy fejezete van, azt szintén ő írja, bár nekem az előző jobban tetszett, de lehet ez azért van, mert 10 fejezet többet árul el egy könyvről, mint egy fejezet :)

Ki is tettem a blogom oldalsávjába a linket, hogy ti is rátalálhassatok, mert megéri megnézni... nagyon megéri.

Szerző: Photoshop Guru  2010.08.25. 18:50 Szólj hozzá!

Címkék: könyv online final fantasy álomból valóság

Minden év tavaszának van egy különleges napja, ami minden más tavaszi napnál fényesebb. Mikor a nap sugarai még csiklandóbban játszanak a tarkón, mikor a szél még huncutabbul fütyül, és mikor a kikelet ritmusára még gyorsabban ver a szív, mint a többi tavaszi reggelen. A naptárakban sajnos nincs jelölve ez a szédítő és kacér dátum, ezzel a leírhatatlan reggellel csakis az emberi lélek számol.

Szerző: Photoshop Guru  2010.07.14. 17:14 Szólj hozzá!

Címkék: tavasz idézet reggel romantika

Egy újabb romantikus idézet, kicsit átfogalmazva :)

Van, amikor eljő az a pillanat, mikor egyszerűen csak szerelmes vagy valakibe. Nem azért, mert ő jó vagy rossz, nem is azért, mert ő valamilyen. Egyszerűen csak benned van az az érzés, hogy szereted. De ez még csak azt sem jelenti, hogy onnantól fogva ásó, kapa, nagyharang, na meg esküvő. Ahogy azt sem jelentheti, hogy soha nem fogjátok megbántani egymást. Egyszerűen szerelmes vagy, tiszta szívedből szereted. Van mikor azért, amilyen, néha pont az ellenkezője miatt. És tudod, hogy az a valaki viszonozza a Te szeretedet, néha azért, aki vagy, néha meg pont annak ellenére.

Szerző: Photoshop Guru  2010.07.02. 14:41 Szólj hozzá!

Címkék: szerelem idézet pillanat romantikus

- Én azt hittem szerelmes vagyok... honnan lehet ezt egyáltalán tudni?

-Valószínűleg  abból, hogy mikor vele vagy, igazi énedet mutatod neki, őszintén. A szerelem azt sugallja, hogy képtelen vagy élni a másik nélkül, és szavakban is nehéz kifejezni azt, amit a szíved érez. Például amikor a barátaid csak értetlenkednek, de te tudod, hogy összetartoztok. Amikorlefekvés előtt, vagy egész éjjel csak őrá gondolsz, reggel pedig pihenten kelsz. És aztánjön az a furcsa érzés, hogy meg kell kapaszkodnod valamiben, nehogy elszállj hirtelen a szerelem szárnyaival.

Szerző: Photoshop Guru  2010.07.01. 16:03 Szólj hozzá!

Címkék: szerelem idézet romantika

Miért van az, hogy manapság azt emlegetik, hogy a romantikus regényeknek kezd lejárni az idejük? Ez egyáltalán nem igaz, amióta Stephenie Meyer megalkotta az Alkonyat (Twilight) című romantikus, vámpíros regényt 2008-ban, azóta a fiatalok meg vannak őrülve ezekért a regényekért. És ezzel még nincs vége, már júniusban megjelenik a 4. könyv is, amit már mindenki annyira vár, most hirtelen nem ugrik be a címe, mert nem vagyok valami nagy rajongója, de az első könyvet olvastam és tetszik.

Alkonyat borító

 

 

 

 

Sajnos csak a nők és a tinilányok többsége olvassa ezeket a regényeket, a férfiakat nem nagyon érdekli, pedig izgalom is van benne bőven. Ismerek néhány srácot akinek tetszik, de ők is csupán kivételek, a többség nem olvassa, mert romantikus, és ez már elég indok, hogy ne vegyék a kezükbe a könyvet...

Álomból Valóság borító

 

 

 

 

Visszatérve a cikk címéhez, a romantikus regények soha nem fognak eltűnni, sőt... egyre népszerűbbek lesznek. Stephenie Meyer jól megbolygatta a népet műveivel, és mivel rengeteg író láthatta mekkora sikert aratott, így nagyon sokan rá fognak kattanni az ilyen típusú regények írására, a romantikus regényeknek eljött az ideje!

Szerző: Photoshop Guru  2010.05.29. 16:21 Szólj hozzá!

Egy kapcsolatban mindenki hibázhat, legyen az nő, legyen az férfi. Nem akarok ítélkezni, de többnyire a férfiak okoznak több bajt egy kapcsolatban, természetesen a nőket sem kell félteni, ők is tudnak alkotni a hülye szokásaikkal. A mai téma: mi lehet a legjobb módszer a bocsánatkérésre?

Romantika, bocsánatkérés

 

 

 

 

 

 
A bocsánatkérésnek számos módja van, de a férfiak számára a legjobb lehetőség a romantika bevetése lehet. Minden nő oda és vissza van a romantikáért, szóval ha férfi vagy, akkor vesd be a romantikus énedet, még ha nem is létezik ilyen, akkor  is próbáld meg, mert megéri, ha igazán megbántad amit tettél. Lepd meg szerelmed valami romantikus meglepetéssel, például úgy, hogy váratlanul beállítassz hozzá egy nagy csokor vörös rózsával, vagy csak valami egyszerű ajándékkal, a lényeg a meglepetés hatása, nem az, hogy mennyiért veszel ajándékot. A meglepetés attól meglepetés, hogy a másik fél nem számít rá, és valami hihetetlen öröm fogja el, amikor megtudja, hogy mire készültél. Nőknek kissé nehezebb dolguk van, de ha bevetik a csáberejüket, akkor bármit elérhetnek, az erotikávál például simán leveheted párod a lábáról, ha nem túl nagy hibát követtél el. Természetesen ne legyél túl rámenős, szép lassan vesd be vonzerőd, és ha látod a pasin hogy meggyőzted, akkor rávetheted magad, persze ne túl aggresszívan, hanem vedd elő te is a romantikus éned, és légy tapintatos, és gyengéd :)

Szerző: Photoshop Guru  2010.05.24. 22:27 Szólj hozzá!

Címkék: romantika meglepetés bocsánatkérés

Íme egy újabb romantikus ötlet, hogy kapcsolatotok az átlagosnál feljebb emelkedhessen! Ez az ötlet inkább a férfiaknak szól, mert ezt az esetek nagy részében ők szokták intézni. Válassz ki egy romantikus éttermet a közelben, és vegyél részt egy gyertyafényes vacsorán a pároddal! Természetesen ne mondd meg előre, hogy hova viszed őt, hagy legyen meglepetés.

Romantikus étterem belülről

 

 

 

 

 

Az étterem előtt megmondhatod már neki nyilván, hogy ez a meglepetés, egy gyertyafényes vacsora kettesben... nincs az a nő, aki ne örülne egy ilyen romantikus meglepinek, próbáljátok ki ti is, garantált siker!
FONTOS! Az asztalfoglalást mielőbb intézd el, nehogy kavarodás legyen, és ne legyen szabad asztal, mert az a lehető legcikibbül tud elsülni.

Szerző: Photoshop Guru  2010.05.18. 16:26 Szólj hozzá!

Címkék: étterem meglepetés romantikus étterem

Mind a férfiak, mind a nők elgondolkodnak a szingli hónapok, évek után, hogy hogyan szerezhetnék, hogyan találhatnának maguknak párt. Ha nagyon reménytelen a helyzet, akkor az esetek 80%-ban mindkét nemnél felvetődik az ötlet, hogy társkeresőre kéne regisztrálni...

Szívek romantika

 

 

 

 

 

 

Az emberek többsége cikinek tartja, hogy társkeresőre kellett regisztrálni, hisz bénának érzi magát, hogy a való életben nem talált magának valakit, és muszáj az Internetet használnia párkeresésre. Van, aki attól fél, hogy mi van, ha ismerőse megtudja, hogy társkeresőn keres párt magának. A többség úgy gondolja, hogy a társkeresés nem annyira romantikus, mint a való életben összeismerkedni valakivel, nos ez egy oltári nagy baromság. Ha már a 21. században vagyunk, akkor mi a romantikusabb: egy diszkóban az a szitu, mikor egy csaj egyszerre három pasihoz dörgölőzik hozzá, vagy az hogy társkeresőn beszélgetsz egy ismeretlen személlyel, majd egy idő után randiztok?

Buli romantika nélkül

 

 

 

 

Ahogy fejlődik az Internet, egyre ötletesebb dolgokat találtak ki a társkeresők weboldalaira, amelyekkel megkönnyítették a párkeresést. Az első ilyen ötlet volt, hogy ki lehetett választani az életkort, a nemet, hogy könnyebb legyen a több ezer felhasználó közül megtalálni a neked szimpatikust. Aztán jött az ötlet, hogy a rendszer felajánlotta, hogy kijelöld, hogy milyen szokásaid vannak (például dohányzás, alkohol, milyen témák érdekelnek), hogy ne csak a külső alapján kelljen döntened. Aztán jöttek a közös alkalmazások, amik elsőre hülyeségnek tűnhetnek, de valójában közelebb hozzák egymáshoz a feleket, azaz ismerkedésre tökéletesek (én nem vagyok társkeresőn, szóval nem igen ismerem ezeket az alkalmazásokat, ezért nem tudok felsorolni egyet se :D).

Összefoglalva: a társkeresők nagyon hasznosak, és érdemes regisztrálni rájuk, mert gyorsan párt lehet találni , és igen... lehet romantikus, ez már csak a pasitól és a nőtől függ :)

Szerző: Photoshop Guru  2010.05.12. 15:25 1 komment

Címkék: internet buli társkereső romantikus romantika

Az utazás egy fontos része az életnek, talán kijelenthetjük, hogy az egyik legfontosabb. Az utazás menekíti meg a férfiakat a stresszes munkától egy hétre, és a nőket a mindennapi házimunkától. A családos utazás azonban nem mindig a legjobb megoldás, például ha gyerekek is részt vesznek benne, akikre állandóan oda kell figyelni. Legyél egy kicsit önző, és menjetek el valahova kettesben pároddal, legyen az külföldi, vagy belföldi utazás, mindkettőn garantáltan jól fogjátok érezni magatokat!

Romantikus naplemente

 

 

 

 

 

 

 Gondolj csak bele, nincs romantikusabb, mint kettesben sétálni egy tóparton, vagy akár egy tengerparton, és figyelni a naplementét... gyakorlatilag semmi miatt nem kell aggódnotok, ez a legjobb módja a relaxálásnak. Közeleg a nyár, nézz ki valami jó helyet, hagyd ott egy hétre a munkahelyed, hagyd ott az edényeket a mosogatóban, és irány külföldre, vagy ahova akarsz, és töltsetek együtt egy romantikus hetet :)

Romantikus utazás tengerpartra

 

 

 

 

 Akár ezt a témát is sorolhatnánk a romantikus meglepetések közé, mivel már számos olyan emberrel találkoztam, aki így lepte meg párját, hogy titokban jegyet foglalt egy külföldi utazásra, és ilyenkor az illető valóban meglepődik, képzeld csak magad a helyébe, hogy mennyire örülnél neki. Persze ne az utolsó pillanatra hagyd a meglepit, hogy még időben legyen eldönteni, hogy ráér-e, és hogy legyen ideje szabit kivenni.

Szerző: Photoshop Guru  2010.05.11. 10:27 Szólj hozzá!

Címkék: utazás szabadság naplemente romantika

Egy romantikus meglepetés simán fel tudja dobni egy hosszabb kapcsolat átlagosnak tűnő napjait, de nem csak akkor van ám szükség egy romantikus meglepire, ha monotonnak tűnik a párkapcsolat, hanem ha csak kedved támad, és felvidítani kívánod kedvesed. A kérdés az, hogyan tehetnénk ezt meg?

A legegyszerűbb módja egy romantikus vígjáték lehetne, ha a filmezés nem vált túl gyakorivá a kapcsolatotok során. Igaz ez nem annyira sorolható a meglepetések közé, hisz ez csak egy film, egy virágcsokor azonban sokkal inkább tartozhat a romantikus meglepetés kategóriába. Persze a virágcsokornak valamilyen szinten egyedinek kell lennie, nem annyiból áll, hogy bemész egy virágboltba, aztán találomra kiválasztassz egy ilyen, meg egy olyan rózsát aztán csókolom itt a meglepi. Legyen egyedi, és ne csupán a vörös rózsákba gondolkodjunk!
Ha már a virágokról van szó... ha kedvesed több napig nem látod (tegyük fel el kell menned a családoddal valahova, vagy csupán a munka miatt nem találkozhattok), akkor egy nagyon szép meglepetés tud lenni a virágküldés, egy szép üzenettel a virágok mellett.
Az erotikába most nem nagyon megyek bele, ezt már a kedves olvasók kreativitására bízom, de a szex az valóban az a kategória, amivel nagyon könnyen feldobható a kapcsolatotok. A szex nagyon sokoldalú, számos új, izgalmas dolgot próbálhatsz ki pároddal, csak merészség kell hozzá :)

Ezek egyelőre a legegyszerűbb meglepetések voltak, az izgalmasabbak és egyediebbek még hátra vannak ;)

Szerző: Photoshop Guru  2010.05.10. 14:43 Szólj hozzá!

Címkék: erotika ajándék virág romantika meglepetés

Két romantikus picture, amiket most találtam, dőljetek hátra és gyönyörködjetek bennük!

Hattyú romantikaRomantikus naplemente a tengerparton

 

 

 

 

 

 

Közeleg a nyár, szóval pároddal még időben döntsétek el hova szeretnétek utazni, hogy együtt csodálhassátok a naplementét a tengerparton (vagy akár a tengerben), mint azt a második romantikus képen látjátok :)
Vagy akár hattyúk között egy tóban romantikázzatok.

Szerző: Photoshop Guru  2010.05.05. 14:31 Szólj hozzá!

Címkék: kép hattyú romantika tengerpart

Gyakran kinézek az ablakomon, és hosszan figyelem az égen a csillagokat. Egy idő múlva azt gondolom, hogy a dolgoknak lehet nem is az az igazi értelmük, amit mi  emberek tulajdonítunk nekik. Engem hidegen hagy, milyen távolságra van tőlem a Hold és a Nap. Nekem az teljesen mindegy. Beérem azzal, hogy szerethetem, láthatom őket. És ilyenkor az az érdekes érzés fog el, hogy nevetni támad kedvem, amikor mások sírnak, és sírni mikor nevetnek!

Szerző: Photoshop Guru  2010.05.03. 12:46 Szólj hozzá!

Címkék: idézet csillag romantika nevet

Miért is indítottam egy romantikus Blogot? A romantika az életünk része, mind a nőknek, mind a férfiaknak (még ha tagadják is). Érzelmek nélkül nem élet az élet, ezt mindenki tudja...

Romantikus csók

 

 

 

 Miket láthatsz majd a Blogomban? Mindent, ami romantika, azaz idézeteket minden témában (romantika, barátság, egyéb érzelmek), romantikus ajándék ötleteket, csábítási tippeket, ötleteket randihoz, és még sok mást, ami garantáltan tetszeni fog!

Kellemes Olvasgatást!

Szerző: Photoshop Guru  2010.05.03. 11:49 Szólj hozzá!

Címkék: érzelem ötlet romantika